Viszontagságain története-szigorúan teával a kézben olvasandó!

Leszállás közben fentről láttuk a sötét felhőket, a gép szárnyájának lámpája előtt a megvilágított levegőben láttuk, hogy szakad a hó.

Leszálltunk, nem esett...de jó, elállt.

Bementünk, burger kingben vettünk krumplit, ettünk, ittunk, Lizzy futkározott egy amcsi kisfiúval. Boldogan vártunk majdnem 2 órát a buszra...nem néztünk ki, mert miért néztünk volna..

21:07 kor kitipegtünk, hogy elérjük a 20-as buszt Cambridge-be.

Kitesszük a lábunk és ami elénk tárul az leírhatatlan.

Orkán erejű tomboló szél, mínusz 1-2 fok, és hó--sok hó.....eleve sűrűn havazott, és még ugye a szél...úgy kavarogtak a hópelyhek,mint a mosógépben a ruhák....körbe körbe, ide oda....káosz volt.
Emberek fejvesztve rohannak, esnek, autók csúsznak, nem látni semmit, csak nagy fehér kavargó masszát...

15 perc várakozás után (Micit beállítottam a buszmegálló csücskébe, hgy csak egy oldalról érje a hó...) feladtam, befutottunk.

Igen, ilyen lazán írom le, hogy a vállamon a 10 kilós kézitáska, másik kezemben 2 szatyor (kaja, babakönyv, sapkám, sálam, flakon vizek) karomban (igen, a harmadikban!) Lizzy a 21 kilójával csúszós vízlepergetű havas dzsekiben...

befutottunk tehát a reptérre ismét...körbekérdez..mi folyik itt?

Válasz:
Buszok nem járnak, repcsik törölve, taxik nem vállalnak fuvart, hotelek a környéken 200%osan telítve.
Lizzy álmosan piros pofival rámnéz...mintha kérdezte volna: Anya, most mi lesz velünk?
Bőgni tudtam volna...

Épp a 3.taxitársasággal beszéltem, mikor egy taxis odajött, hogy ő elvállalja a fuvart.
Kifutottunk (ugyanolyan lazán, mint be) behuppantunk a kocsijába, és aszittük, vééégre jók vagyunk. Aha...akkor jött a java.

A taxi csúszkált, frolt, 10 m/h val ment ergo visszafelé haladtunk.

Előttünk néhány busz keresztbe állva, rajta utasok...hová mennének onnan?Vártak. Azon a buszon ültünk volna Micivel, ha jött volna időben...Kiráz a hideg...

Lassan haladunk az előttünk haladó autó keréknyomában.Az indiai sofőr imádkozik.
Lizzy addigra aludt, így szabadon koncentrálhattam a rettegésre.

Végül is Hitchin előtt közölte a sofőr, hogy na, most van itt a vége, nem jutunk tovább.Van itt egy hotel, ha gondolom, ott megszállhatunk.
Gondoltam.

A hotelhez nem jutottunk túl közel, de a sofőr jófej módon felajánlotta, hogy hozza a csomagot, hozzam én a gyereket.

Így a következőt képzeljétel magatok elé:
Kavargó hóban hatalmas szélben, vádliig gázolva a porhóban fut egy indiai hapsi, mögötte fut egy pulóveres nő, kezében egy alvó óriás Anya kabátjába csavarva.

Nem tudtam, hova futok, csak a hapsi körvonalát láttam, azt próbáltam nem szem elől veszíteni, de mégis leginkább lefele néztem, ne vágjon a szemembe a hó, és láttam, kb hová lépek.
Gondoltam nem árt, ha nem töröm ki a lábam így egyedül a semmi közepén egy gyerekkel.

Bejutottunk a fedett recepcióra...béke LENNE, igen ám, de esküvői fogadás utáni buli tombolt, diszkófényekkel, üvöltő zenével...
Lizzy a rázva rohanásra nem ébredt fel, mert nagyon fáradt volt, de itt nem volt esélye.

Remegve felkapta a fejét, szó szerint rezgett a keze-lába.Én 2 kézzel szorítottam a kapucnit és a sapkát a fülére, közben duruzsoltam neki, hogy semmi baj, semmi baj, itt van Anya, ez csak hangos zene, mindjárt megyünk aludni ágyikóba....

Persze a recepciós nem érezte a dolgo súlyát, és boldogan kérdezgette az adataimat...végre elmondtam mindent, kaptam kulcsot, és egy londíner fiút, hogy cipelje a cuccaimat.

Még 2 perc hóban gázolás, mert a melléképületben volt a szobánk, de ez már meg sem kottyant. Szemeim előtt már csak a puha ágy lebegett...

Kicsit, mint a "Kis gyufaárus lány" c. mesében történt a terített asztallal...

Bejutottunk, szobát kinyit, lepakol, gyereket az ágyra rak, lehúz hótaposó csízma, és betakar.
Ő ott pislogott, azt se tudta, hol van, fixálta a tekintetét rám, az ANYUKÁJÁRA, aki ha ott van, nem lehet gond..ezt gondolhatta, mert nem sírt.

Nem panaszkodott, pedig lett volna oka rá.

Elment a londíner, lekaptam a vizes nacimat, Lizzy naciját, és felcsavartam a fűtést. Csináltam neki tejcsit, megitta, és kidőlt, mint egy zsák krumpli.

Én -mivel nem kellett Rá figyelnem- rájöttem, hogy ez gáz, remegtem, aggódtam,mi lesz, mert további havazást mondtak éjjelre, és péntekre.

Éjfél után elaludtam, és fél 8kor felkeltünk.
Lefutottunk a recepcióra, leadtuk a kulcsot, elmentünk reggelizni, és indultunk taxival a vasútállomásra.

Hitchin vasútállomás---
hangosbemondó:
Elnézést kérünk a nagy késésért, a Cambridge-be induló vonat előreláthatóan 2 órát és 10 percet késik.
Nah...Lizzy a majdnem 2 és fél órát végig rohangálta,kommentálta a vonatokat, a hideget, a havat, mindent.
Végül a meleg vonaton majdnem elaludt, és a kocsiban hazafelé pedig végképp feladta...kidőlt 2 perccel a ház előtt, de boldog volt, mikor meglátta a kaput, szépen ebédelt, ivott tejcsit, és 3 órát aludt egy szuszra:)

Hát akkor most jöjjenek a képek...